Alpinisták a Paksi Atomerőműben!

2018. június 12-én az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. látta vendégül az ISO 9000 Fórum Egyesület tagjait, képviselőit.  A program exkluzivitását az adta, hogy – az egyébként bárki érdeklődő számára megtekinthető – látogatóközpont nevezetességein kívül a résztvevők előadáson ismerkedhettek meg az erőmű minőségügyi szervezetével, munkájával. Ágh Mária csoportvezető előadása kitért az atomerőmű minőségcéljainak bemutatására, mint a biztonsági és termelési kiválóság, az ehhez kapcsolódó rendszerek, felelősségi mátrix, KPI mutatók. Prezentációjában kitért az aktualitásokra, köztük a május 25-én életbe lépett GDPR-ra is, de kérdések formájában szóba került Paks II is.

Alpinisták a Paksi Atomerőműben!

Az előadást követőn a szakmailag is kompetens előadással kísért látogatáson bepillantást nyerhettünk a turbinaházba, illetve a látogatói folyosón a 33 méter magasban lévő reaktort is láthattuk, ahol megtudhattuk azt is, hogy évente 2-3 alkalommal alpinisták cserélik az izzókat. Idegenvezetőnk számos gyakorlati példával és érdekes számadatokkal tette még gazdagabbá az előadást.

Köszönjük az MVM Paksi Atomerőmű Zrt-nek a látogatási lehetőséget.