Rózsa András.
Az "ISOFÓRUM Örökös Tagja" Oklevél. Azok a természetes személyek, akik több éven át tevékenykedtek az ISO 9000 FÓRUM hatékony működtetése és eredményessége érdekében, a nyugdíjba vonulást követően - a FÓRUM Elnökségének döntése alapján - elnyerik a "FÓRUM Örökös Tagja" oklevelet, mentesülnek a tagdíjfizetési kötelezettség alól, és az ISO 9000 FÓRUM tagokkal azonos jogokat élveznek.
2024. évre Rózsa András (ISOFÓRUM Egyesület elnök) kapja az elismerést az Elnökség részéről.
Rózsa András a HPM Zrt. révén 1995 februárban lépett be az ISOFÓRUM tagságba. A részvénytársaság minőségügyi igazgatójaként 1996-tól rendszeres előadója és aktív szereplője volt az egyesületnek.
5 évig volt az FB elnöke és 24 évet az Egyesület elnöke. Ez összesen 31 év, ami szilvásgombócból is jelentős mennyiség.
Életfilozófiája: „Legyen rend a dokumentumokban, a környezetünkben és a fejekben”. Mindig híve volt a folyamatos jobbításnak, az apró lépésekben történő fejlesztésnek.
Erdő Péter bíboros mondta mostanában: „A hagyomány nem merülhet ki egy-egy történelmi elbeszélésben, hanem tanúságtételről kell szólnia”.Igyekeztem ezt a tanítást figyelembe venni, amikor írtam és összeszerkesztettem az Egyesület 30 évének 690 oldalas e-könyvét.
Ennél talán még fontosabb, amit talán a budapesti Operaház első igazgatójának, Gustav Mahlernek mondott: „a hagyomány a tűz őrzése, nem a hamvak imádása”.

Úgy látja, hogy 20-25 éve jelentősen megváltozott a világunk. Az életünk a mozaikszavas környezetben zajlik.
Pl. a VUCA elnevezés a világ a világ változékonyságára, bizonytalanságára, komplexitására és többértelműségére utal.
(Volatile, Uncertain, Complex, Ambiguous). Ebben a világban mindenkinek, a társadalmi szervezeteknek is szükséges megújulni, megfiatalodni.
Új műsorhoz, új színész kell!
Ehhez kívánok az Elnökségnek és az ISOFÓRUM Egyesület közösségének, tagságának, tisztségviselőinek nyugodtabb, szép napokat és további sikeres éveket!