Patakiné Gyökeres Mónika
A Zwack Unicum Nyrt. Irányítási rendszerek vezetője és fogyasztóvédelmi referense. 
Az egyetem elvégzése után a Zwacknál kezdett el dolgozni és integrálódásában nagy segítséget jelentett, hogy a több telephelyen és többféle beosztásban ismerkedett a szakmával. A győri telephelyen kereskedelmi adminisztráció vezetőként, a vevőkiszolgálás központosítását követően a központi adminisztráció vezetésével bízták meg, majd a budapesti gyárba került.
Minőségügyi területen 1999-ben kezdett dolgozni TQM menedzserként és 2004-ben bízták meg a terület vezetésével. Részese volt 2003-ban a Shiba díjat nyert Zwack minőségügyi főmérnökség csapatának. 
 
Jelenleg a vállalatnál bevezetett tanúsítással rendelkező négy irányítási rendszer  integrált működtetését irányítását (ISO 9001, ISO 14001, ISO 22000 és Kecskeméten FSSC 22000, valamint ISO 50001 alapú rendszerek).
Közben a fenntartható fejlődés és a vállalati társadalmi felelősségvállalás (lásd a NMK estjeinek támogatását) témakörével is foglalkozik és a Fenntarthatósági Jelentés készítés folyamatát is koordinálja.
Szakmai erőssége, hogy az irányítási rendszert a jó vállalati működés eszközének tekinti és rendszerben gondolkodik, mert minden mindennel összefügg.
 
Noha hozzám intézett levelében Mónika kiemelte, hogy: „András, nem vagyok biztos abban, hogy ezt a díjat megérdemlem, hiszen az amivel foglalkoztam és ahova eljutottunk eddig, az egyrészt nagyban az elődeim és minden munkatársam érdeme, akik ebben aktívan vagy engem támogatva részt vettek, arról nem is beszélve, hogy ha a vállalat és vezetése erre nem ad lehetőséget és teret, akkor nem lehetett volna ezt csinálni és eredménye sem lenne... Hát nem is tudom …”
Az ISOFÓRUM elnöksége 2017. évre Patakiné Gyökeres Mónikát az „IPAR ÉS SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGÉÉRT” Oklevéllel jutalmazza. 
Patakiné Gyökeres Mónika