Bak Zsolt, Kerényi Ádám, Tóth Csaba László

Egy közhasznú egyesület akkor működik jól, ha a szervezet munkáját lelkiismeretes, önzetlen és szakmailag hozzáértő személyek támogatják. A civil törvény értelmében e személyek az önkéntesek. Szerencsére tagságunk körében számos olyan cégképviselő, kapcsolattartó személy és egyéni tag is tevékenykedik, akik nélkül szegényebbek lennénk. Évente az egyesületünk munkáját 60-70 önkéntes támogatja.     

Bak Zsolt, Kerényi Ádám, Tóth Csaba László

3 (három) önkéntes személyén keresztül ragadok ki egy jelképes vertikális szeletet, ami hűen igazolja az önkéntesek szerepét.

Számos önkéntesünk vesz részt a rendezvényeink előkészítésében, szervezésében. Előadói és szekció elnöki szerepet vállalnak, munkatársaik köréből toboroznak rendezvényeinkre, részt vesznek a céglátogatók fogadásában, szponzorációs tevékenységet végeznek, és nem utolsó sorban mindannyiunk lépéseit követik és megörökítik fotókon, videó felvételeken, cikkekben és szakmai kiadványokban. Önzetlen együttműködésük elismeréseként az Egyesület elnöksége 2018. évre a következő személyeket jutalmazza „Aki sokat tett a FÓRUM-ért” Oklevéllel:

  • Bak Zsolt egyéni vállalkozó, a BAKVIDEO Bt. ügyvezetője,
  • Kerényi Ádám a MÁV-START Zrt. integrált rendszermenedzsment vezető,
  • Tóth Csaba László a Magyar Minőség elektronikus folyóirat főszerkesztője.