Szakmai látogatás a MÁV-START Zrt. Vasúti járműjavítójában Szolnokon

2018. október 18-án az ISO 9000 FÓRUM Egyesület tagjai közül 22 fő tekinthette meg az 1856-ban épült - az akkori Magyar Királyi Államvasútak Szolnoki Műhely címet viselő- vasúti járműjavító telephelyet Szolnokon. A MÁV-START Zrt. budapesti központtal, 6 db Területi Személyszállítási és Vontatási Igazgatósággal, 6 db Járműbiztosítási Igazgatósággal és 2 db Járműjavítási Telephellyel rendelkezik. Néhány sarokszám, amely a cégcsoport nagyságát is bemutatja:

- 13.900 munkavállaló,

- 65 milliárd Ft éves árbevétel, 

- 143 millió elszállított utas/év, 

- 7500 millió utaskilométer/év, 

- 33,4 átlagéletkorú járműállomány.

Szakmai látogatás a MÁV-START Zrt. Vasúti járműjavítójában Szolnokon

A program első felében szakmai előadásokat hallgathattunk. Gunda Miklós járműjavítási igazgató bemutatta a telephelyet, amely 300 ezer négyzetméter területen helyezkedik el, ebből 62 ezer nm-en fedett csarnok található. Vasúti járműjavítás két telephelyen – Szolnokon és Békéscsabán-, 1250 munkavállaló foglalkoztatásával történik, azonban Szolnok a tevékenység zászlóshajója. A telephely folyamatos fejlődéseken ment keresztül az évek során, 2014-ben vette fel jelenlegi nevét -MÁV-START Zrt. Vasútijármű Javítási Telephely Szolnok.

Papp Zoltán IC+ projekt vezető kolléga ismertette a hallgatósággal az IC+ személykocsi családot és a járműfejlesztési stratégiát, amelyet Szolnokon és Istvántelken végeznek a mérnök kollégákkal közösen. A 2. osztályú termes kocsikban jelentős változások várhatóak, mint például a szerelést megkönnyítő változástatások, az anyagféleségek egységesítése, a formatervezett burkolatok az előterekben, vagy éppen a USB aljzatok kiépítése minden ülésnél.

Kerényi Ádám integrált rendszermenedzsment vezető és Czeglédi Sándor integrált irányítási szakértő bemutatta a MÁV-START Zrt. irányítási rendszerét és a gyártási megfelelőséget. Kerényi úr előadásában kitért arra, hogy az évek során történt folyamatos változások, cégösszeolvadások hatására a különböző rendszerek együttes működtetése valósul meg, így erőtejesen jelenik meg az integráltság a működésükben. Czeglédi úr bemutatta, hogy a rendszermenedzsmentnek milyen jövőbeli lépései várhatóak a vasúti vállalatnál, köztük az ISO 45001 felkészülés, 2019-től az integrált rendszerauditok (MIR/KIR/MEB/EIR), a termék-megfelelőségi vizsgálatok, az MSZ ISO/ZS22163, és a  különleges eljárások felügyelet alatt tartása (hegesztés, ragasztás).

Az előadásokat követően üzemlátogatáson vehettünk részt, amelyet természetesen egy munkavédelmi oktatás előzött meg, hiszen a vasút veszélyes üzem. A látogatás alatt megismerhettük a jármű szekrénygyártás folyamatát, a meglátogattuk a szekrényegyengető csarnokrészt, megtekintettük a műemléki víztornyot, végül egy kész jármű – IC+ kocsi- megtekintésére, sőt kipróbálására is sor került.

Az üzemlátogatást követően szendvicsebéd és kötetlen beszélgetéssel folytatódott, majd zárult a program. Köszönjük szépen a MÁV-START Zrt. kollégáinak a szakmai látogatás lehetőségét, és egy dolgot mindenképpen megtanultunk, a vasúton és a közúton nem ugyanazt jelenti a kerékpár.